Függönyökkel elsősorban funkciójuk miatt gazdagítjuk otthonunkat, a fény szabályozásáért vagy éppen a privát szféra megteremtéséért is felelhetnek. Ugyanakkor jelentős hatással vannak az enteriőr hangulatára is, amiben kulcsszerepet játszanak a színek.
Egy kis pszichológia
A színek alapvetően befolyásolják, hogyan érezzük magunkat. Mindegyik más-más hatást gyakorol ránk, lehet nyugtató vagy éppen energizáló, éppen ezért érdemes alaposan megfontolni, milyen színű függönyöket választunk otthonunk különböző helyiségeibe.
A harmónia és az intenzitás is fontos tényező. A harsány árnyalatok általában erős érzelmi hatást keltenek, míg a lágyabb színek inkább a kiegyensúlyozottság irányába terelnek, a fényviszonyok pedig tovább formálhatják a színek által keltett benyomást.
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a színek kulturális és személyes jelentése eltérő lehet. Ami valakinek passzol egy-egy helyiségbe, azt más el sem tudná képzelni a saját otthonában, a legfőbb vezérelv tehát saját preferenciánk legyen, amikor függönyt választunk.
Színválasztás helyiségre szabva
1. Nappali
A nappali a lakás szíve, ide barátságos színeket érdemes választani. A krémszín, a lila és a sárga lágyabb árnyalatai tágasabbá tehetik a teret, ha viszont drámai hatást szeretnénk, a mélyebb árnyalatok, például a bordó vagy a smaragdzöld lehet ideális.
2. Hálószoba
A pihenés és feltöltődés színteréről lévén szó remek választás lehet minden szín, ami nyugalmat áraszt, például a halványzöld vagy éppen a levendula. Ne feledjük, ebben a helyiségben külön figyelmet kell szentelni a függönnyel színben harmonizáló sötétítőnek!
3. Konyha
A konyhába élénk színek passzolnak, melyek egyszerre energikus és otthonos hangulatot teremtenek, ilyen lehet például a narancssárga. Praktikus szempontból érdemes elkerülni a túl világos színű függönyöket, amik könnyen koszolódnak.
4. Gyerekszoba
A gyerkőcök birodalmában a kreativitásnak és játékosságnak kell dominálnia. A színes, mintás függönyök vidám légkört teremtenek, viszonyt ügyeljünk arra, hogy ne legyen túlzottan ingergazdag a környezet, mivel az zavarhatja a gyerekek nyugalmát.
5. Dolgozószoba
Hogy az otthon kialakított irodában a munkára tudjunk koncentrálni, a semleges vagy hűvösebb színek közül érdemes választani, mint például a szürke, a bézs vagy a kék. Itt különösen fontos a természetes fény, ezért a könnyű, áttetsző anyagok lehetnek előnyben.
Tippek a színek kombinálásához
A színek kombinálásakor törekedjünk egyensúlyra. Ha a falak vagy a kisebb-nagyobb berendezési elemek intenzív színűek, válasszunk semleges árnyalatot, ezzel szemben egy natúr színvilágú enteriőrbe bátran vihetünk színes, akár mintás függönyöket is.
Használjuk a színkereket! A színkerék egy remek eszköz, aminek a segítségével megérthetjük, hogyan működnek együtt a színek. Íme néhány alapelv:
- Komplementer színek: Az egymással szemben lévő színek kontrasztos, dinamikus hatást keltenek, ezeket akkor érdemes választani, ha szeretnénk, hogy a függöny domináns legyen.
- Analóg színek: Az egymás mellett lévő színek harmonikus és nyugtató hatásúak, ezek kiválóan alkalmasak arra, hogy finom, természetes összhangot teremtsünk.
- Monokróm színpaletta: Egyetlen szín különböző árnyalatai letisztult és kifejezetten elegáns megjelenést eredményeznek, ami különösen jól működik minimalista enteriőrökben.
Összességében tehát a helyiségek funkcióját és a saját preferenciáinkat figyelembe véve érdemes körültekintően választani. Figyeljünk a színek pszichológiai hatására és merjünk kísérletezni, hogy otthonunk még jobb hely legyen az új függönyökkel.
Ön már tudja, mit választ? Ha inspirációra van szüksége, fedezze fel a LEHA függönyök káprázatos színválasztékát, ami minden ízlésre és igényre kínál megoldást. Keressen minket bizalommal és keltse életre otthonát gyönyörű, prémium minőségű függönyökkel!